A Mini Távolkeleti Energiakertek
A Mini Távolkeleti Energiakert nem más, mint egy apró sziget, amely a térrendezés több ezer éves kínai müvészete, a Feng Shui alapelve szerint készül. A Feng Shui szó jelentése: szél és víz. Tágabb értelemben véve a Feng Shui azt jelenti, hogy az élet, a természet és a körülöttünk lévő világ örökös mozgásban és változásban van, és a világ a maga összességében egy nagy egészet alkot. A Feng Shui elmélete azon alapszik, hogy minden összefügg mindennel, és minden és hatással van mindenre.
A Feng Shui segítségével bizonyos mértékig kezünkbe vehetjük, irányíthatjuk és alakíthatjuk sorsunkat, földi szerencsénket! Azonban a Feng Shui-tól sem várhatunk csodákat! Hogy ez valóban működjön, ahhoz magunknak is tevékenynek kell lennünk, nekünk is tenni kell valamit, vagyis cselekvő, változtató embernek kell lennünk.

Minden tárgy és élőlény, ami körbevesz bennünket, saját energiamintázattal, rezgéssel rendelkezik.Ezek a rezgések hatással vannak érzéseinkre, gondolatainkra és cselekedeteinkre.
Az Energiakert alapja a Jin -Jang, amely a Feng Shui szerint két dinamikus és ellentétes erő, amelynek egyensúlyából származik minden a világegyetemben, és ellentétes energiájuk tartja fenn az egyensúlyt szervezetünkben is! Ezek az energiák egyszerre segítik és fogják vissza egymást. Amennyiben életenergiáink cirkulációja gyengül, vagy akadályokba ütközik, előbb-utóbb kellemetlenségek támadhatnak közérzetünkben, családi békénkben.
Az Energiakert szimbólumai segítenek kivédeni e negatív hatásokat.

A Jin -Jang energiakert elemei pozitív energiát közvetítö szimbólumok. A kert növényzetét Izlandi moha alkotja, amely a Jang minöségét hordozza. A kövek képviselik az ellentétes pólust, a Jin-t. A lapos kövek vízszintesen vezetik az energiát, a függölegesek felfelé irányítják.
A kert központi alakja Buddha, a megvilágosodás szimbóluma, aki segít felismerni mindennapi problémáinkat és utat mutat megoldásuk felé. A kertben megjelennek az utak, hidak, amelyek kanyargósságukkal lassítják a pozitív energiákat és nem engedik a térben szétszóródni.